Kedves Lajos,
Nem szeretnék panaszkodni. Különösen nem Önnek, aki minden percben közelharcot vív az életéért. Errefelé sem sok jó dolog történik, bár minden apróságnak tudunk örülni..egy darab kenyérnek, ha jut, annak, ha az éjszaka sziréna nélkül telik el, egy mosolynak a sorban állás közben, ha valaki megoszt velünk egy almát vagy egy jó szót, annak, ha reggel mindenki felébred, aki este lefeküdt… ha egy sebesült jobban lesz…
Bár tudom, hogy várja a leveleimet, és hogy ezek megnyugvást jelentenek Önnek… higgye el, az Ön sorai nekem is ugyanilyen megnyugvást adnak. Amikor megérkezik egy levele, mintha könnyebb volna levegőt vennem. Mintha egy rövid időre nem ebben a világban élnék, a szívemben csend, meleg és remény van Tudom, talán már két levéllel is adós vagyok Önnek, nem feledtem el. Csak vannak napok, amikor túl sok mindent élek át és nehéz eldöntenem, mit lehet papírra vetni, és mi az, amit jobb, ha mégsem.
A szirénák hangja mostanra olyan lett, mint egy visszatérő rémálom. Van, hogy hajnalban kell felugrani az ágyból, van, hogy este, amikor az ember már azt hinné, talán most nyugodt éjszaka jön. Ilyenkor futunk az óvóhelyre. Amikor a robbanások tompán lejutnak hozzánk, az ember ösztönösen lehajtja a fejét. Nem is mindig magáért fél… hanem azokért, akik odafent maradtak. Amikor kijövünk, mindenki ugyanazt teszi összeszedi, ami eltört, ami leesett, ami megmaradt. Mintha a rendrakás lenne az egyetlen módja annak, hogy ne essünk szét mi magunk is. Mintha azzal, hogy takarítunk, rendezünk, a lelkünket is próbálnánk egyben tartani.Az élelmiszer kevés, a kenyér kisebb a leves hígabb. A napjaim egyszerűek: vízhordás, tűzifa, főzés abból, ami jut, varrás… katonaruhákat javítunk, sebesülteket látunk el…..temetünk… Nemrég, egy bombázás után, a romok között találtam egy hét év körüli kislányt. A lába megsérült nem súlyosan, de azért tele volt porral, törmelékkel. Nem sírt hangosa, nem mert, csak belém kapaszkodott….éreztem, mennyire fél attól, hogy egyedül marad a világban. Kimostam a sebét forralt vízzel. Fertőtlenítettem, amennyire tudtam. A kötszer nem volt tökéletes, de a lehető legjobbat próbáltam adni neki. Végig nézett. olyan szemekkel… amelyek túl sok mindent láttak ebben a korban. Később hála Istennel megtaláltuk az édesanyját. És a jó hír az, hogy él, mind a ketten élnek.Most nálam vannak. Hárman alszunk egymás mellett. Néha a kislány álmában felsír. Ilyenkor én is megfogom a kezét.
Tudja, Lajos…annyira várom haza…írthatom azt, hogy haza hozzám? Békében, szabadságban, ahol nincs vér, nincs halál,…nem kell félni soha többé. Nem kérek nagy dolgokat Istentől. Csak azt… hogy maradjon életben. Nagyon kérem. ígérje, meg, hogy életben marad!
szeretettel Margitka
folyt. köv.
Írta: Gina
Fotó AI