Régen egy sorban állás egyszerűen sorban állás volt. Ma nagyjából nyolc másodperc kell ahhoz, hogy elővegyük a telefonunkat. A buszra várva görgetünk, a liftben megnézzük az értesítéseinket, egy film közben rákeresünk valamire, és még fogmosás alatt is elindíthatunk egy videót. Mintha kialakult volna egy új szabály: ha néhány másodpercig nem történik semmi, gyorsan történjen valami.
Pedig az unalom pszichológiai szempontból nem egyszerűen azt jelenti, hogy „nincs mit csinálnunk”. Van Tilburg és Igou kutatásaiban az unalom egyik jellegzetessége az volt, hogy az emberek az adott helyzetet kevéssé jelentéstelinek és nem eléggé kihívónak élték meg. Más vizsgálataik pedig arra utalnak, hogy az unalom motiválhat bennünket arra, hogy valami jelentéstelibb elfoglaltságot keressünk. Vagyis az unalom nem feltétlenül üres állapot, hanem egyfajta jelzés is lehet: amit éppen csinálunk, az nem köti le eléggé a figyelmünket, vagy nem érezzük elég értelmesnek. Ez önmagában még nem teszi az unalmat hasznossá. Az emberek unalomban impulzívabbá is válhatnak, és nem minden új inger, amely felé ilyenkor fordulunk, lesz különösebben értékes. A modern környezet azonban kínál egy nagyon hatékony megoldást: szinte soha nem kell megvárnunk, hogy az unalom után magunktól találjunk valamit. Elég elővenni a telefont, és néhány másodpercen belül érkezik egy üzenet, egy videó, egy hír vagy egy újabb kép.
Éppen ezért érdekesek azok a kutatások, amelyek szerint az unalom bizonyos helyzetekben a kreativitásnak is kedvezhet. Mann és Cadman két kísérletben azt találták, hogy egy monoton feladatot követően a résztvevők bizonyos kreatív feladatokban jobb teljesítményt mutattak, mint a kontrollcsoport tagjai. A szerzők felvetették, hogy ebben az elkalandozó gondolkodásnak is lehet szerepe. Ez persze nem jelenti azt, hogy minél többet unatkozunk, annál kreatívabbak leszünk; inkább azt mutatja, hogy az unalom és a kreativitás kapcsolata nem feltétlenül olyan egyszerű, mint elsőre gondolnánk. Ezt későbbi kísérletek is árnyalták. Park és munkatársai azt találták, hogy az előidézett unalom bizonyos feladatokban növelhette az ötletgenerálást, ugyanakkor ez a hatás nem jelent meg mindenkinél és minden kreatív feladatban. Egy összetettebb termékfejlesztési feladatnál például az unalom kreativitásra gyakorolt kedvező hatása bizonyos személyes jellemzőktől is függött. Vagyis még itt sem arról van szó, hogy az unalom valamiféle titkos kreativitásfokozó.
Talán a hétköznapokban ennél is érdekesebb, hogy mi történik azokban a rövid időszakokban, amikor semmivel nem foglaljuk le magunkat. Séta közben eszünkbe jut egy régi beszélgetés, zuhanyzás közben hirtelen összeáll egy probléma megoldása, az ablakon kifelé nézve olyan gondolatok jelennek meg, amelyekre nem szándékosan próbáltunk rájönni. Az elkalandozó figyelem nem mindig produktív, de teret ad annak, hogy a gondolkodásunk ne kizárólag arra reagáljon, amit éppen kívülről elé tesznek.
Érdemes másképp gondolnunk azokra a pillanatokra, amikor éppen semmi nem köti le a figyelmünket. Ma már szinte reflexszerűen nyúlunk valamilyen ingerhez, amint várakoznunk kell, csend lesz körülöttünk, vagy egyszerűen nincs mit csinálnunk. Ezzel azonban nemcsak az unalmat szakítjuk meg, hanem azt is, ami utána következhetne: egy elkalandozó gondolatot, egy váratlan ötletet, egy régi emléket vagy egyszerűen néhány percet, amikor nem kell semmire reagálnunk. Nem biztos, hogy több unalomra van szükségünk, az viszont érdekes kérdés, hogyan jutottunk el odáig, hogy már néhány üres percet is olyan gyorsan igyekszünk megtölteni valamivel.
Fotó: AI