Megnyertem. És most mi van? – A célba érés utáni üresség pszichológiája

Évek óta erre a pillanatra készülsz. Hajnalban keltél, edzettél, lemondtál programokról, sérüléseken és csalódásokon mentél keresztül, aztán egyszer csak megtörténik: megnyered a bajnokságot, megdöntöd az egyéni rekordodat, teljesíted azt a célt, amely éveken keresztül meghatározta az életedet.
Mindenki gratulál, te boldog vagy, néhány napig szinte el sem hiszed, hogy sikerült.
Aztán egy reggel felébredsz, és valami furcsa érzésed támad. Most mi legyen?
A sportpszichológia egyik érdekes kérdése, hogy mi történik a sportolóval a nagy cél elérése után. Miért fordulhat elő, hogy a várva várt siker nem hoz tartós elégedettséget?
Az egyik lehetséges magyarázat a hedonikus adaptáció jelensége.
Philip Brickman, Dan Coates és Ronnie Janoff-Bulman 1978-ban publikáltak egy sokat idézett kutatást, amelyben többek között lottónyertesek boldogságát vizsgálták. Az eredmények arra utaltak, hogy még a rendkívül pozitív életesemények sem feltétlenül eredményeznek tartósan magasabb boldogságszintet.
A kutatás nem sportolókról szólt, és a boldogsághoz való alkalmazkodás jóval összetettebb folyamat annál, mint hogy mindenki egyszerűen visszatérne ugyanarra az érzelmi szintre. Mégis érdekes kiindulópontot ad ahhoz, hogy megértsük a nagy sikerek utáni érzéseket.
Az ember ugyanis meglepően gyorsan képes hozzászokni olyan dolgokhoz is, amelyekről korábban azt gondolta, örökre boldoggá teszik. A sportban ehhez még egy különleges tényező társul: a cél sokszor nemcsak a teljesítményt, hanem a mindennapi életet is megszervezi. Egy olimpiai szereplésre vagy nagy bajnokságra készülő sportoló pontosan tudja, miért kel fel reggel. Van terve, időbeosztása, fejlődési útja és egy jól meghatározott célja. Aztán véget ér a verseny és hirtelen eltűnik az a struktúra, amely addig a napjait meghatározta. Az üresség ilyenkor nem feltétlenül azt jelenti, hogy a sportoló nem értékeli a sikerét. Lehet, hogy egyszerűen újra kell rendeznie a céljait és a mindennapjait.
Ehhez kapcsolódik Carsten Wrosch és munkatársainak 2003-as kutatása is, amely a célokhoz való alkalmazkodás és a pszichológiai jóllét kapcsolatát vizsgálta. A kutatás szerint fontos képesség lehet, hogy az ember bizonyos célokról képes legyen leválni, és új, számára értelmes célok mellett tudjon elköteleződni. Ez a sportban különösen fontos lehet, hiszen minden versenyciklus véget ér, minden rekord egyszer megszületik, és minden bajnokság után következik egy új időszak.
A megoldás azonban nem feltétlenül az, hogy a siker másnapján már ki kell találni a következő, még nagyobb célt. Sőt, a folyamatos hajszolás könnyen oda vezethet, hogy a sportoló soha nem engedi meg magának valóban megélni az elért eredményt. Néha szükség van arra, hogy egyszerűen csak örüljünk. Hogy megálljunk, visszanézzünk, és elismerjük a mögöttünk álló munkát.
A következő cél pedig lehet egészen más természetű is, nem feltétlenül egy újabb érem vagy rekord, hanem például a fejlődés örömének visszatalálása, egy új szerep megtalálása, vagy a sporton kívüli élet gazdagítása.

Foto: AI